“ A világraszóló olimpiai arany egy hazugság. Míg egy úszó- vagy egy kajak-kenu aranyéremnek semmiféle társadalmi haszna nincs, addig az országot terhelő költségei tetemesek. Megnyomorított gyermekek élete, állások százai, sportlétesítmények és utaztatások költségei – melyek nagy részét az adófizetők állják. Aztán jön a nagy verseny, amit még ha olimpiai döntő, sem néznek tömegek, a lelátókon is főleg a sportolók családjai és gyermekkori barátai foglalnak helyet. És következik az ünneplés jobb kézben a cigivel meg a távirányítóval, bal kézben a sörösüveggel. Jöhet a miniszterelnöki és a polgármesteri vállveregetés, a fotó meg a boríték – ami megint egy halom pénzbe kerül az adófizetőknek –, aztán az aranyérmesek harmincöt éves koruktól hátra is dőlhetnek, az ország ugyanis eltartja a bajnokait: ők már nyugdíjasok. Ellentétben a szívsebésszel meg az ápolónővel. Az arany hazai árfolyamát érzékeltetve: egy magyar sportoló ötször akkora összeget kap érte, mint egy amerikai. És mi a haszon?”