Nagyon régen, egy mexi-mexi galaxisban... Még kezdő hajós voltam, ha valakit érdekel, hogy mikor, annak elárulom, hogy nem sokkal korábban az árvíz miatt nem tudott Bécsből elindulni a Szoc.Forr nevű SZOT üdülőhajó... Régebbi újságokban rá tudtok keresni, féloldalas címekben tudatták a tixtelt olvasóval, hogy Bécsben rekedt a szocialista forradalom. Alig múlt el az ár, mikor a SZOT Visegrádra távirat érkezett, hogy azonnal jelentkezzek a Komp utcában a beosztómnál! Aztat tudni köll, hogy a MAHART-nál a beosztó magasabb rang volt, mint a vezérigazgató. Valahol a székház portása és a párt főtitkára közti grádicson helyezkedett el, de míg egy pártfőtitkárnak a parancsára lehetett sumákolni, addig egy hajós beosztó kérését is rögtön - minden késedelem nélkül - teljesíteni kellett. Szóval irány a Komp utca. Kiderült, hogy a Táncsicsra beosztott matrózsrác lebetegedett, ezért másnap reggel útlevéllel, csomaggal, egyenruhában jelentkezzek az induló Sirályon, ők már tudják, hogy Bécsbe visznek, kaját, kávét a szárnyason kapok. Azért ez nagy szó! Alig féléves hajósként a Táncsicsra kerülök, ami olyan volt, mintha az atyaúristen szólt volna le az érdekemben.
Mert a Táncsics egy sétahajó volt amely Bécsből Rajkáig sétált, az utasok egy karton cigit, egy üveg szeszt és pezsgőt vámmentesen hazavihettek. Ha jól emlékszem 600 csilling volt egy út, ez simán ingyen volt, ha hazavitték vámmentesen a felsoroltakat. Ugyanakkor olcsón megebédelhettek és szintén vámmentesen annyit ihattak, ami beléjük fért. S ezzel párhuzamosan mi hajósok is annyit csempészhettünk, amennyi belénk fért. S higgyétek el, sok fért belénk! Cserébe ki kellett kerülnünk az utasellátósokat és a közénk beépített vamzereket. Mert aztat már a nyári termelési gyakorlatokon megtanultam: minden hajón van egy vamzer! Ha az első héten nem jössz rá, hogy ki az, akkor te vagy az!
A Táncsicson nem sok dolga volt a matrózoknak, a közös tereket takarítani, hétfőnként lemosni a hajót, induláskor elengedni a hajót a pontontól, érkezéskor kikötni a pontonhoz, a be- és kiszálló utasoknak támogatást nyújtani a pontonról hajóra és vissza lépésekhez. Jómagam csinosabb hölgyek esetén szemkontaktussal és segítő kézzel járultam a segítségnyújtáshoz.
Most semmi kedvem csajozási tanácsokat adni. A lényeg a lényeg, hogy aki közelebbi kapcsolatba került valamely hölggyel, az megmondta neki az azévi utolsó utunk napját és hogy akkor ingyen van a sétajárat. Persze ezt minél több osztrák hölggyel megcselekedtük. volt is az a versike, hogy:
Hajós!
Add hírül a nagycsöcsűeknek,
Megcselekedjük amit megkövetel a p*na!
S Eljöve vala az utolsó nap, mert azt követően felpakolunk és irány Budapest, a hajógyári kikötő, ahol javítás és pihenő várja hajót.
Az utazási irodával a tixtek megbeszélték, hogy utolsó napra nincs jegyeladás, üres séta lesz. Erről persze mindenki tudott az egész MAHART vezérkarban. Abban az évben meg tudtam számolni, kb. 200 osztrák hölgy jött el az utolsó útra. Nem akarok felvágni a dajdajozással kapcsolatban, legyen elég az hozzá, hogy este a kapitányunk, aki a pontonhoz kikötést már elengedett kézzel csinálta vagy 5 nyáron keresztül minden nap, azon az estén csak harmadszorra tudott a pontonhoz állni.
Nem volt elég, hogy végig itattak mindenkit a hölgyek, de majd mindegyik egy-egy üveg piával kedveskedett annak aki meghívta. A legrosszabb annak a csajnak lehetett, aki több srác kabinját is megvizslatta belülről. Másnap reggel elindultunk Pestre, s útközben dugdostuk mindenfelé a piákat. Az én ágyam alatt a félköbméteres ágyneműtartó dugig volt piával Baracktól kezdve Skót Wiszkiig. A közösbe bedobott mindenki, hogy a fináncok ne menjenek el tőlünk üres kézzel. Jellemző, hogy a máskor üres kézzel sétálgató fináncok mindegyike tömött táskával lépett a nemzetközi hajóállomás pontonjára.
Ez amúgy a hajós-finánc kapcsolatokra jellemző volt: ha jattoltál, nem vizsgáltak.
kianamaiart
origamiaround
blakekathryn
2087
