Vacsora csótánnyal
Döglesztő meleg volt az elmúlt napokban, úgyhogy szó szerint semmit sem csináltunk a házon. Első nap kitéptem a gazt a kertben, ez kb 45 perc volt, aztán bemenekültem a házba, és úgy gondoltam nem is jövök ki, odabent -- a 40 centis falak mögött -- élhető az élet. De aztán persze elmentünk a szokásos ügyintéző meg bevásárlós körútra. Ügyintézés: itt nem lehet befizetni. Talán, ahol szerződést kötöttünk (másik helyszín) Másik helyszín: nem tudják, nem is látják a szerződésünk, hívjuk a zöld számot. De befizetni biztosan nem lehet! Másik szolgáltatónál a hitelkártyámmal nem tudok fizetni csak az olasz bankkártyámmal. (amire amúgy 4 nap alatt ment át az 50 euró az OTPtől!) Mindig elfelejtem, hogy a Wise pár perc alatt átviszi. :( Ja és azért nem vonták, mert valaki elütötte az IBAN számot. Most javították. De ez nem garancia semmire. :D
Szóval, mentünk és febosszantottuk magunkat és pénteken újra megyünk bosszankodni, ezúttal a bankba.
És akkor elmentünk vacsorázni, mi hárman csajok. Sajnos itt nem tudtam villogni az újonnan megtanult mondataimmal, hogy szeretnék egy szénsavmente ásványvizet, per favore, mert Vivi, a kinti barátnőm megszólalni se hagy, miközben elmondja ezerszer, hogy sosem fogok megtanulni rendesen olaszul, ha magyarokkal beszélgetek. :D
Leültünk az étterem teraszán, ilyen elég fapados hely, de ha azt mondta, hogy jól főznek, akkor higgyünk neki. Kinyitom az étlapot, mire egy fürge csótány vágigiszkol az oldalon, le a földre. Mondom, Vivinek, hogy, te, ez egy csórány volt. Szkáráfádzsó baszdmeg! Jó helyen vagyunk itt? Mire ő: ugyan, előfordul! Hát... oké, értettem, a csótány nem téma. A pincérek unottak voltak, a hely kívül belül olyan, ahova én amúgy nem igazán megyek, mert semmilyen hangulatú. De végülis minek hangulatoznának maguknak, aki ide jár, csak enni akar. És gondolom, azt várjátok, hogy nade a kajaaaaa....., hogy az mennyei volt. A kaja az jó volt. Nem mentem falnak tőle, de a vaddisznós tésztának frankón vaddisznó íze volt és akkora adag, hogy mozdulni nem tudtam utána. A fehérbor amiből Vivivel elfröccsöztünk fél litert, az finom volt. Meg a szokásos focaccia, amit fapofával hoztak, és szó nélkül tettek le. Ha nem ismerném a szokást, gőzöm nem lenne, hogy megehetjük és nem tévedésből tették az asztal sarkára. Eszegettük a szénhidrátot és a fogyókúráról beszélgettünk :D Hamar jött az ennivaló, ez dicséretes volt. Vé szarvasgombás tejszínes tésztát evett, Vivi meg egy félmagyarországnyi rántotthúst meg vittünk Bének egy adag kaját (tulajdonképpen brassóit :D). Fizettem 80 eurót, ami szerintem rengeteg egy csótányos helyen.
Senki ne tévesszen meg, a tányér az akkora mint egy menzás tálca és rajta a tészta rengeteg.
Antigasztrobloggernek kéne mennem azt hiszem. :D
Lyézusfasza, kimegy Olaszba, és rántott húst eszik :-DDD
rántott húst MINDENHOL IS eszünk, MINDENHOL!
