Néma lélekhangok

@nemarozsaversek

[nemalelekhangok]

A lelket nem köti az idő.

Telnek, múlnak a hónapok, lassan év lesz belőle. Te már sehol se vagy. Lábnyomaid is kezdenek eltűnni az emlékeimben.

Mintha nem is léteztél volna.

De a szívem még mindig nem felejtett el. A benne tomboló télben te vagy még neki a gyengén sugárzó napsugár, ami megcsillogtatja a fehér havat. Egy jobb tavasz reménye a zord, hideg időben.

És én a csillogó hóban megdermedve kérdezném gyengén, kimerülten tőled:

Neked is hideg a tél kedvesem?

[nemalelekhangok]

Némaság.

A némaság csendes. A némaság szótlan. A némaság gyötrő. A némaság fájdalmas.

Sokszor nem választás kérdése. Mások erőszakolják ránk a szótlanságot.

Nem beszélhetsz! Nem érezhetsz! Nem szerethetsz!

Én is néma lettem. Nekem is befogták a számat. Nekem is kiölték az érzéseimet. Nekem is kimosták a szívemet.

Olyan lettem, mint amilyennek akartak: érzéketlen és szívtelen.

De legfőképpen:

néma.

[nemalelekhangok]

Egy. Kettő. Három.

Húsz. Huszonegy.

Számolom a napokat, hogy mióta nem láttalak.

Pedig ezek a napoknak nem striguláknak kéne lennie ezen a listán, hanem megélnem őket.

Sok csodálatos ember vesz körül, akik a legjobbat akarják nekem. Rengeteg szép pillanatot élek meg velük nap, mint nap.

De a te szellemed mindenhol ott van. A borosüveg utolsó cseppjében, a cigaretta füstjében, a zsibongó tömegben, a mindent elsöprő viharokban, a borús esőben, és a mindent megmelengető nap fényében.

Távol vagy tőlem. Mégis mindenhol ott vagy.

És mikor legközelebb meglátlak,

megdermedve állok majd előtted,

és eszembe fog jutni,

hogy min megyek keresztül érted,

hogy lássalak megint titokban,

hogy aztán minden kezdődjön elölről,

és újra számolhatom a napokat,

Nélküled.

[nemalelekhangok]

Kiüresedtek a napok nélküled.

Az emberek csak jönnek, mennek, de téged nem látlak a rohanó tömegben. Pedig nagyon kereslek.

Ha az ember hiányt érez, próbálja valamivel pótolni. Én is próbáltam: más karokba omlottam.

Idegenek csókjába bujdostam a mardosó fájdalom elől, amit miattad érzek. És persze csak folytatódott tovább az ördögi kör, mert csak még üresebb lettem ezek után.

Elvesztem az űrben. Abban a kurva nagy galaxisban, ahol te voltál az egész csillagrendszer.

Megint egyedül maradtam.

Most ki fog csillogni nekem a hideg sötétségben?

[nemalelekhangok]

Elmentél.

Itt fekszem az ágyon izzadtan, meztelen. Az illatodat még érzem vizes bőrömön.

Amikor egy férfi kilép a szobából, mindent otthagy, ami odabent maradt...

Ellenben, mikor egy nő lép ki a szobából, mindent magával cipel, ami odabent történt.

Túl nagy a teher.... nem bírom el.

Ne hagyj itt kérlek.

Ne hagyj magamra.

Túl sok terhünket cipelem egyedül.

[nemalelekhangok]

"Kurva. Ribanc. Picsa."

Hallom a hátam mögött a suttogott szavakat.

Nekem címezték.

Talán tényleg ez vagyok, ki tudja. Csak azért ribanc lennék, mert egy két fiúnak több mindent engedtem, mint amit az etikai kódex megenged?

Nem mindig voltam ilyen. Én is voltam szent. Olyan, aki próbált jókislány lenni a maradi erkölcseivel. De az élet nem így alakított.

Bántottak. Molesztáltak. Megerőszakoltak. Ja, és persze apám engem sem szeretett.

A tökéletes áldozatkurva így születik, nem?

De ezt egy nőnek csendben kell tűrnie. Milyen piszkos dolog. Szégyelnivaló.

Meg is nyomorítottak pár évre, mire találkoztam Vele. Azzal az emberrel, aki megmutatta, hogy a testem titkos kincseket rejt. Aki belevitt az érzékek világába.

Utána nem volt megállás. Csak jöttek az éjszakák, az összegyűrt takarók, a szex utáni cigaretták.

És még mindig hallom a szívbeszúró suttogásokat.

A mifajtánkat sosem értik meg.

Mi csak áldozatok vagyunk.

Nem szeretett senki se.

[nemalelekhangok]

Filmek és versek milliói szólnak a szerelemről. Arról, hogy mindenkinek teremtettek valakit, és idő kell, mire megtalálja az ember.

De nincs szó sose arról, hogy mi van akkor, ha ez a szerelem nem létezik? Ha valakinek nem adatik meg ez. Ha valakinek csak a magány jut. Ha valakinek a hatalmas univerzum nem szán senkit. Ha valakinek az a sorsa, hogy egyedül menjen végig a rögös úton.

Erre miért nem készít fel senki? Erről miért nem beszélünk? Ez miért csak apró betűs rész?

Abban a pillanatban, amint elfogadja ezt az ember, eltűnik ez a teher. A szenvedés. És a teher helyére egy új dolog fog teret kapni.

A szabadság.

Amit megérdemel minden magányos lélek.

[nemalelekhangok]

Sok idő kellett, mire rájöttem arra, hogy vannak kapcsolatok, amik nem azért mennek tönkre, mert bántottátok egymást. Ennél sokkal erősebb és veszélyesebb tényezők is vannak. Ilyenek a döntések, az emberek, az élethelyzetek. És a legalaptomosabb mindközül: az idő.

[nemalelekhangok]

Egész életemben kerestem valamit. És ezt a valamit mindig másban találtam meg. Volt, hogy alkohol, nyugtató, Isten, hamis kapcsolatok, reménytelen szerelmek, tanulás és másokban találtam meg. Sok év kellett, mire rájöttem, mit is keresek.

Megnyugvást. Békét. Csendet.

Most az egy dolog, amiben úgy gondolom, hogy megtalálhatom, az a halál lenne.

Meghalni. Csendben. Nyugodtan. Békében.

Nem kell nagy rekviem. Nem kell nagy gyász.

Csak csend. Csak béke. Csak nyugalom.

Ezt írom a végakaratomba. Az utolsó kívánságom, hogy a temetésem után ne sírjanak utánam, ne szenvedjenek az emberek.

Csak nyugalom. Csak béke. Csak csend legyen az emlékem helyére.

[nemalelekhangok]

Az élet ne basszon ki, hanem basszon be velem.

[nemalelekhangok]

A szerelem olyan, mint a részegség. Megkapod a személyt az életedbe, ő az alkohol. Megiszod. Először csak szédülsz tőle. Jó kedved lesz. Érzed, hogy milyen jó vele. Többet akarsz belőle. Iszol még. Teljes bódulatba esel. Csak ő jár a fejedben. Elkábulsz. Minden jó. Aztán jön az, mikor túl sokat iszol. Túl sokat hiszel benne. Túl sokat akarsz. Kezdesz abba a fázisba érni, mikor a rossz dolgok jutnak eszedbe. Megrohamoznak a kételyek. A problémák. A bizonytalanság. Vajon szeret? Vajon van neki más? Kezdesz szétesni. Émelyegsz. Rosszul vagy. Annyira rosszul leszel, hogy hánysz. Hogy beleőrülsz ebbe az egészbe. Kikészülsz.

Aztán jön a másnap reggel. A felismerés. A fájdalmas másnaposság

Elhagyott. Elmenekült.

Ilyen a szerelem.

[nemalelekhangok]

Sajnálom,

hogy akkor nem tudtam megmutatni,

mennyire akarlak téged,

és bárcsak bebizonyíthatnám neked,

mennyire tudok szeretni.

Csak kérlek.

Maradj.

Még.

Örökre.

[nemalelekhangok]

Leszel napsugaram a sötét viharokban, kedves?

Nem kell azonnal válaszolnod, tudom, nagy kérés ez.

De megígérem, ha maradsz, leszek égboltod az örökkévalóságig.

[nemalelekhangok]

Most karantén idején küldök neked egy falevelet. Ja, hogy nincsen, mert a fákat a havazás megölte?

Te is ilyen vagy számomra, mint a havazás tavasszal: elkésett.

Elkéstél.

[nemalelekhangok]

Mikor a karjaidban voltam,

meleg volt. És akkor jöttem rá,

hogy addig a pillanatig,

egész életemben,

mennyire fáztam.

[nemalelekhangok]

Minden emberhez, aki elhagyott és kilépett szó nélkül az életemből, csak egy kérdésem lenne:

-Ennyire nehéz lett volna szeretni engem?

[nemalelekhangok]

Egyedül vagyok.

Mikor ebbe mélyebben belegondolok, egy szúrós fájdalom nyilal a mellkasomban. Hiányzik valami. Vagy inkább valaki. És igen, nekem nem egy tündérmesébe illő történetem van. A mesék mindig azt mondták, hogy a jó győz, a gonosz elnyeri méltó jutalmát, a meggyötört lelkek megnyugvást találnak, és akinek meg kell találniuk egymást, megtalálják. Én egész életemben vártam ezekre a pillanatokra. Most is várok rájuk. De ahogy szép, úgy szomorú mesék is léteznek, ahol nem az igazság győz. Talán az enyém is az. Egy megíratlan történet, amit nem fognak zengni évszázadokon át. Egy olyan mese, minek nem lehet szép befejezése. Ez a történet is így fog meghalni:

Egymagában. Névtelenül.