... aztán egyszer csak elfáradsz, bele fáradsz az egész színjátékba és azt veszed észre, hogy lesz@rod mások véleményét, életét. Már nem keresed sőt kizárod az embereket az életedből, már nem érdekel a sok problémájuk amikkel mindig téged kerestek meg s várták el tőled, hogy meg old a szánalmas kis életüket,de amikor baj volt és neked lett volna szükséged rájuk hirtelen mindenki túl elfoglalt volt... Már nem mondasz el senkinek semmit... és igazából nincs is mit mondanod... A kérdésre, hogy hogy vagy zsigerből jön a kösz, jól és te? Egy mosoly kíséretében... Pedig te is tudod, hogy kamu... Nem vagy jól... Gyenge, kimerült és fáradt vagy...de nyilván úgysem érdekel ez senkit így egyszerűbb hazudni...
Bele nézel a tükörbe és nem ismered fel azt aki vissza néz rád... Ismerősnek tűnik, de nem tudod ki az és, hogy hova tűnt az élet a szeméből....