the Lil writer

én ölelem ki bánt

[lejto]

60 km/h

úgy gurul szét az élet,

mint az üveggolyók, mikor gyerek voltam,

tökéletes ívben,

pontosan arra, amerre kell,

mégis fájdalmasan:

nem ahogy megálmodtam.

[koltomata]

az év partyja

olyan voltál, mint az év partyja sokat ígérő, várva várt készültem, a legjobb formámat akartam a végtelenbe kitolni a határt

olyan voltál, mint az év partyja őrült, eszevesztett, fülledt, zajos éreztük, hogy nincs lehetetlen minden tökély, minden csodálatos

olyan voltál, mint az év partyja másnap fájó kijózanodás mit tettem? az nem lehettem én mi lehetett abban oly csodás?

[zsntt]

“Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi sem érkezik idejében, semmit sem ad az élet akkor, amikor felkészültünk rá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon egyszer észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben… Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra.”

— Márai Sándor (via fiatalkoriszennyezodesek)

[janidenagyon]

[gorbekor]

Pilinszky János: Keringő

A zongorát befutja a borostyán, s a gyerekkori ház falát szétmállasztja a naplemente.

És mégis, mégis szakadatlanúl szemközt a leáldozó nappal mindaz, mi elmúlt, halhatatlan.

[gorbekor]

Tóth Árpád: Meddő órán

Magam vagyok. Nagyon. Kicsordul a könnyem. Hagyom. Viaszos vászon az asztalomon, Faricskálok lomhán egy dalon, Vézna, szánalmas figura, én. Én, én. S magam vagyok a föld kerekén.

[turritopsis-nutricula]

A BOSZORKÁNY ÉS AZ IDŐ

az időmet elcseréltem

ölelésért, ettől éltem

húsvéti feltámadásban

a szomszédos kislakásban

olvadtunk és harapós volt

estétől reggelig zene szólt

ne legyen gondolat, csak bőr

ne legyek igazságellenőr

esőszag állt a tetődön

néha úgy tűnt kivetődöm

máskor meg újjászülettem

így éltünk bolondul ketten

álmaimban berontottak

idegen erős férfiak

üldöztek, csúnyán megloptak

téged cseppet sem zavartak

feküdtél, szőkén, titkosan

piros vágyaktól piszkosan

te tétlen és néma angyal

kérted, álmodjak varanggyal

[koltomata]

maszkosok szevasztok

egyszer használatos maszkosok szevasztok műszálas vagy pamut maszkosok szevasztok orr alá biggyesztő maszkosok szevasztok ffp 2,3,4,100 maszkosok szevasztok kisgyerekre maszkot feladók szevasztok brüsszeli csipke maszkosok szevasztok maszk helyett sálat feltevők szevasztok logózott maszkot viselők szevasztok szinműs sárga maszkosok szevasztok tavalyi rongyos maszkosok szevasztok maszkra maszkot viselők szevasztok műanyag arcpajzsot viselők szevasztok kutyát maszkban fotózok szevasztok párás szemüvegű maszkosok szevasztok maszkban lyukon át dohányzók szevasztok vírustagadó maszk nélkül szaladók szevasztok

[gy-wecantgoout]

 "egymillió űr, és nem is volt ott a szív egy szál se,

egymillió hiány, a friss sörhab nem gyönyör,

a hűs vodka is csak rutin; jó az aki rosszra gondol.

az a tíz perc kellett volna.“

Részlet, Kabai Lóránt: színhű társaság

[koltomata]

Szia Mata! Írnál nekem egy verset egy vörös rózsáról amit maradjunk barátok üzenettel kaptam?

vörös rózsa

"maradjunk barátok" - állt a rózsa mellett te sem fogod már e két gömbölyű mellet fogom a virágot, azon gondolkodom mit szólnál hozzá, ha ledugnám a torkodon

[azirodalomhajnala]

Pilinszky János: Stigma

Testvértelen szád meztelen remegni kezd és tiszta fénnyel ragyog fel melleden az ismeretlen stigma, bordáid közt a drága jel, mely örök sebet éget és többé sose tűnik el, csak mélyebb lesz a mély seb. Csak mélyül és be nem heged, örök halállal árnyal, s te fölállsz: növő szél vezet a megnyílt éjszakában. Átlépve házad küszöbét útnak eredsz a csöndbe, nem tudva merre és miért, hogy áldni fogsz vagy ölsz-e? Csak mész. Köröskörűl hegyek roppant magánya, itt-ott kivert tanyák és félszerek gazdátlan foltja villog, és küldenek, hogy vándorolj, bár buknál végre holtan a puszta földre, ajkadon kibékülő mosollyal. De ekkor szűk ösvényre érsz és hirtelen megállasz, mögötted hosszú csönd van és némán előtted áll az, kiért elhagytad mindened, száműzetésbe mentél, mert sorsodat ki fejtse meg, ki az, ha ő se testvér? Megállsz előtte, meztelen sebed kitárva, melyet a messzeségből melleden nehéz hatalma ejtett. És vársz, mint fáradt katonák, hisz nincs már senkid itten. Ő visszanéz az esten át, csak néz, és meg sem ismer.

[vicaradziwon]

Vasárnapok

konyhacsempéken ülünk a vasàrnapokon.

néha belegondolunk egymás helyzetébe,

néha csak bámulunk ki a fejünkből, mert nincs miről beszélgetni,

vagy ha van is, valahogy nem kerül elő.

"tudod, mindig olyan passzív vagy"

más dolgokat is mondasz,

de a más dolgok sosem maradnak meg bennem.

néha belegondolok a te helyzetedbe,

hogy vajon ízlett-e neked gyerekkorodban a tökfőzelék,

vajon zavar-e, hogy hideg a konyhapadló,

vajon te is látod-e, hogy tönkrementünk...

de nem jutok semmire, mert vasárnap van, és mi vasárnap nem teszünk fel kérdéseket.

Csak ülünk és várunk, várunk valami csodát,

vagy csak, hogy teljen az idő, és végre elmehessünk egymástól,

mert bár ki nem mondjuk,

mindketten tudjuk,

hogy ha voltak is együtt boldog perceink, elmúltak,

ahogy az összes eddigi vasárnap is elmúlt,

és ahogy a konyhapadlós beszélgetéseink is elmúlnak majd,

talán most, talán majd a jövő héten.

[ravenqueen01]

Pilinszky János: Örökkön-örökké

Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz, maradék szemérmem némasága ez, úgyse hallanád meg, hangot ha adok, sűrü panaszommal jobb ha hallgatok. Tűrök és törődöm engedékenyen: mint Izsák az atyját, én se kérdezem, mivégre sanyargatsz, teszem szótalan, szófogadó szolga, ami hátra van. Keserüségemre úgy sincs felelet: minek adtál ennem, ha nem eleget? miért vakitottál annyi nappalon, ha már ragyogásod nem lehet napom? Halálom után majd örök öleden, fölpanaszlom akkor, mit tettél velem, karjaid közt végre kisírom magam, csillapíthatatlan sírok hangosan! Sohase szerettél, nem volt pillanat, ennem is ha adtál, soha magadat, örökkön-örökké sírok amiért annyit dideregtem érted, magamért! Végeérhetetlen zokogok veled, ahogy szoritásod egyre hevesebb, ahogy ölelésem egyre szorosabb, egyre boldogabb és boldogtalanabb.

[ember-az-embertelenseegben]

*akár többször is

[seabois]

“S halott-e már a perdülő szirom, ha hullni kezd? vagy akkor hal meg, hogyha földet ér?”

— Miklós Radnóti

[morningpoetry]

Váci Mihály: Tenyér

Hozzád forrasztanak a csókjaim, ahogy fészküket az ereszhez csókolgatják a szomjas fecskék. Ölelgetésed úgy kötözget köréd, mint madár a fészkét szálankint illesztgeti ághoz. Szerelmed átfog, mint madarat a szárnya, – s ha ökölbe szorít a küzdelem haragja, befelé fordult könnyeimet te tűröd.

[morningpoetry]

D. Nagy Bence: Próza

Olvas. Magyar szerzőtől. Valami életregény. Én egyre kevesebbet olvasok, amikor igen, többnyire tekintetekből. Csak az övéből nem, folyton lesüti. Surrognak a lapok, gyorsan halad. Igazi fogyasztó, én meg haszonélvező, mert amit elolvas, elmeséli. Kiönti a szereplők lelkét, személyiségeket vesz föl, tobzódik a stílusban, megéli. Már halkan szuszog, háromszáz oldallal mellkasán. Leveszem a szemüvegét, óvatosan kiveszem a könyvet az ujjai közül, lekapcsolom a kis villanyt. A hunyt szemek körül apró ráncok, idáig észre sem vettem. Így a legszebb. Most sem hallja, hogy szólok: a szemhéjak mögött talán épp minket olvas tovább.