ha már hadsereg, akkor elmondom nektek, milyen is igazából a magyar hadsereg. nem hiszem, hogy azóta sokat változott volna, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy katonának egy társadalom mely rétegeiből mennek... Szóval volt a kiképzés... Mindenféle baromságokat csináltattak velünk, amikről már az iskoláim alatti honvédelmi napokon is tudtam, hogy marhaságok. az embernek természetesen a legerősebb fegyvertüzben is tudnia kell, hogyan kell leverni a vigyázmenetet, meg hangosan énekelni. A lövészárok ásás volt a kedvencem: Kiáll a fatörzs, elkezdi magyarázni. Bevezetésként felsorolja a lövészárok méreteit... s úgy egy méter széles... Tudják maguk, mennyi az az egy méter. Mindenki kussol, most mit mondjon? Hogy az egyenlítőnek mekkora része, vagy hogy miből másból lehet még kiszámolni? De a kérdés költői volt, mert a fatörzs ő maga megmondta: Az egy méter, az kb. 70-75 centi. Aztán ott volt a menetgyakorlat: ez könnyűnek találtatott és a fatörzs beült a közeli kricsmibe, és a kiképző sameszre bízott minket. Na ez még rosszabb volt, mint a fatörzs. Amig a fatörzsnek csak a középiskola elvégzése nyújtott leküzdhetetlen gondot, ennek a zörvezetőnek már az általános iskola utolsó éve is bevehetetlen akadály lehetett. Az volt a mániája, hogy menünk szépen mögötte hármasával, hirtelen megpörtült és elvisitotta magát: REPÜLŐ! Ekkor mindenkinek a földre kellett vetnie magát, hátára fordulni és felfelé tartott géppityúval kerepelni... Na egy forró nyári napon már háromszor eljátszotta ezt. A negyediknél nem vette észre, hogy a háta mögé suttyogtam fél méterre, s amikor figyelmeztetés nélkül lefékezett, s megpördült már nem tudott ordítani, csak annyit, hogy ÁÁÁÁ!!! Mert egyrészt fellöktem, másrészt rávetettem magam és a géppityú tusa véletlenül kétszer vesén csapta. Mármint esés közben. Egyes tisztek a délutáni kihallgatáson azt mondták, hogy direkt csináltam, de mondtam nekik, hogy negyven tanum van, hogy zörvezető elvtárs hirtelen befékezett előttem és én már nem tudtam megállni. S a jóhiszeműségemhez még az is hozzátartozik, hogy a sérült felettesemet a saját hátamon cipeltem a közeli telefonhoz, ahonnan értesíthettem a laktanyát, s mentőt tudtak küldeni. S igazán nem tehetek róla, hogy az pont egy kocsma volt. Volt még a krézigránátdobás. A kiképzők kivittek minket a sportpályára, a raktárépület mögött kb. 30-40 méterre felsorakoztattak, a veres salakba húztak egy csíkot. Odáig kellett elfutni, és a műgránátot eldobni. Aztán jöhet a következő. A Birgés honvédról meséltem már? Birkapásztor volt, abszolút iskolázatlan csóka, de a Toldit szorozd be Kinizsivel! Akkora ereje volt, hogy csak na. A kiképző a kezébe nyomta a gránátot, a Birgés elslattyogott a vonalig - kb. mint amikor a birka után baktatott - ott megállt és simán eldobta a műgránátot. B+, mintha aknavetőből lőtték volna ki! A raktárépület tetején lévő palára zuhant a gránát, hatalmas csörömpölés és pár perc múlva jött elő a raktáros, qrwa mérgesen ordibálva. A Birgés által elhajított cuccos áttörte a palatetőt és pont a raktáros asztalára esett, ahol a tízóraija volt kipakolva. Úgy szétszorta a kolbászt, töpörtyüt, szalonnát és kenyeret, mintha a valódi gránát lett volna.
