Penny Market, szép új, (előre megy!) menő önkiszolgáló kasszákkal. Azokon kívül két puruttya nemönkiszolgáló kassza, egyik zárva, a másikban a pénztáros küzd az akciós dínókkal (nem ilyet akartam, ne így vonja, nemszámítmama), a sor dagad, a nénik sóhajtoznak.
“Hát ez nem így szokott menni, mivanmá ott elöl, jellemző ez látod Erzsikém, hagyjadklára, reklamáció van!”
Taktikusan mennék önkiszolgálni (a legnagyobb találmány a mosható budipapír óta), de hát hoppá nincsen szatyor kitéve. Körbejárok, pislogok, átmegyek az üres kasszához, nincsen szatyor kitéve. Az idegösszeomlás szélén álló kasszást ezúttal inkább nem piszkálom, visszasomfordálok a sor végére. Kellett volna szatyor basszameg, mindig viszek magammal (fasza kis háromszögbe hajtogatva pont elfér a zsebben), de most csak a Foxposthoz jöttem le, nem is akartam igazán vásárolni, mindegymosmá végül is van időm.
Reklamáció rendezve, kasszás boldog, papamama boldog, dínó boldog, csak hagyjadklára nem hagyja, de a sor legalább halad.
Egyszer csak azt veszem észre, hogy már fizetek is, de azért még megkérdezem a lányt, hogy mizu van a szatyrokkal, hogyan szolgáljon ki így ön az ember. Ha nincsen szatyor. Lesz?
“Ja hát az önkiszolgálóhoz egy ideje már nem teszünk szatyrot, mert mindig elfelejtették beolvasni a vásárlók.”
Magyarország egy állandó időutazás és kalandtúra, 15 perc alatt egymás után éreztem magam a 80-as években, a középkorban, és a 2020-as évek Európájában. Pedig csak egy pakk papírtörlőért ugrottam be, ha már arra jártam!
prguitarman
gummygunk
dailybridgerton
kianamaiart
pixelskylines
germansingergirl
2087
