Minket egyébként annó ki is szerkesztettek valami náci portálon. (Egy nagyon kedves fiatalember megkérdezte a felvonoluáson, hogy lefényképezheti-e a gyermekünket. Na, ő volt a náci fotós, mint később kiderült.)
Oké, szóval eddig is felbaszhattam volna az agyam az Amazon/Kindle miatt, de most viszont tényleg.
Gyerek kapott egy boox go 7 e-readert (iskolában online kapnak olvasni valót, ami csak browserből megy, szóval valami andoid alapú kellett). Na gondoltam, hogy jól felrakom rá a kindle appot és megosztom vele az accountomat, hogy tudjak könyveket venni neki. Erre baszki kiderül, hogy a children account csak kindle olvasókon működik, kindle appon meg nem. (Pontosabban korábban még ment, most már nem.)
Eddig nem gondoltam lecserélni a 2015-ös paperwhite-omat, de most erősen gondolkodom, hogy előbb utóbb le fogom és nem kindle-re. Pedig, amúgy szeretem.
Ui. Kérdés, hogy van-e olyan app amiben lehet normális family sharet csinálni? Vagy mindenképp önálló accountot kell regisztrálnom a gyereknek?
Nyilván ez is egy megoldás, de mi van, ha én is elolvasnám a könyvet pl? Vagy amikor már az öccse is olvasna, akkor ugyanazt vegyem meg többször? Szóval ez kindle-amazon környezetben nem lesz ez túl hatékony.
A magyar könyveket letöltöm fájlként a bookline etc oldaláról aztán feldobom a kindlimre vagy ahova akarom. Ez az amazonnál ugye már nem játszik, pár hónapja már a megvett könyveimet sem tudom letölteni (ugye ez volt egy korábbi agyfasz).
Meg ugye nem bánnám, ha lenne szülői kontroll azon, hogy mit vesz meg/mit olvas el.

A mesterséges intelligencia lassan már emberi beavatkozás nélkül ír tudományos cikkeket
Közgazdászok mesterséges intelligenciával olyan tanulmányokat hoztak létre, amelyeket alig lehet megkülönböztetni emberek által írt cikkektől.
Ma már köztudott, hogy a mesterséges intelligencia képes jogi és üzleti szöveget írni. Viszont eddig azt hittük, hogy olyan szakmák, mint a tudományos kutatás, védve maradnak e technológia hatásaival szemben. Két közgazdász, Robert Novy-Marx és Mihail Velikov, egy új tanulmányban megmutatják, hogyan lehet nagy nyelvi modellek segítségével olyan tudományos cikkeket írni, amelyek nehezen megkülönböztethetők emberek által készített tanulmányoktól.
Az USA-ban kutató közgazdászok egy olyan automatizált kutatási folyamatot mutatnak be, amely képes teljes tudományos dolgozatokat létrehozni. A pénzügyi közgazdaságtan területén dolgozó szerzők először mintegy 30 ezer számviteli mutatót határoztak meg, majd statisztikai módszerekkel 96 olyan mutatót azonosítottak, amelyek hasznosak lehetnek a pénzügyi kutatások számára. Ezeket egy mesterséges intelligenciát használó rendszerrel tovább vizsgálták.
A mesterséges intelligencia ezután emberi beavatkozás nélkül képes volt tanulmányokat létrehozni minden azonosított mutatóról. Minden egyes dolgozat tartalmazott egyedi előfeltevéseket, előrejelzéseket és irodalmi hivatkozásokat. Ezek a dokumentumok megfeleltek a tudományos publikációkra jellemző formai és tartalmi elvárásoknak. A dolgozatok bemutatását követően a kutatók vizsgálták a mesterséges intelligencia által létrehozott tartalmak minőségét. Kiderült, hogy a dolgozatok egy része érdekes és fontos gazdasági összefüggéseket mutatott be, de néhány esetben kitalált hivatkozásokat is tartalmazott.
Összességében elmondható, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása jelentősen felgyorsíthatja a tudományos kutatásokat, de kockázatokat is rejt magában. Az MI olyan méretű adatbázisokat képes kezelni, amelyeket hagyományos módszerekkel nem lehet hatékonyan feldolgozni. Ugyanakkor az a jelenség, amely az emberi kutatók esetében is megfigyelhető – hogy az eredmények ismeretében utólag fogalmaznak meg előfeltevéseket –, valamint a kitalált hivatkozások kockázata a mesterséges intelligencia alkalmazásában is komoly kihívást jelent.
A szerzők esettanulmánya megmutatta, hogy a mesterséges intelligencia hogyan alakíthatja át a tudományos kutatást, ugyanakkor rámutatott azokra a veszélyekre is, amelyekkel az akadémiai közösségnek szembe kell néznie. A Defacto szerint nem valószínű, hogy a mesterséges intelligencia hamarosan helyettesíteni tudja a kutatókat, de lenyűgöző, hogy első látásra mennyire professzionálisnak tűnő tanulmányokat tud gyártani.
Danis András, CEU
Ha szeretne a Defacto elemzések megjelenéséről email-tájékoztatót kapni, kattintson ide!
Mondjuk az én olvasatom (és tudom, hogy arrogánsan hangzik, de pont múlt héten tök véletlenül beszéltem a szerzővel, szóval ő is egyetért) pont nem ez, hogy juhéé, az AI tud cikket írni. A kisérlet az adathalászás, mint az értelmes kutatást megölő folyamat, csúcsra járatásáról szólt. Ha 30 ezer mutatóval kezdesz, és abból csinálsz végtelen kombinációt, és nagyjából egy idősorod van (i.e. a valóság) amin tesztelni tudod, hogy melyik jelzi előre a jővőt (i.e. az idősorod második felét), akkor néhány (ebben az esetben 400) szükségszerűen működni fog. Ha meg van melyik, mindig ki lehet találni utólag egy (ebben az esetben 4 ) tudományosnak látszó magyarázatot minden működőre, hogy miért működik. Találni hozzá hivatkozásokat, az meg tényleg egy gépies feladat. Szóval a fiúk annyit csináltak, hogy automatizálták az egészet, így elég rövid idő alatt kész volt a 400 új cikk.
Ahogy a csákó fogalmazott, ez nem kutatás hanem "performance art". Azt demonstrálja, hogy ez a fajta közgazdasági kutatás a jelenlegi formájában halott. Ebből a 400 tanulmányból nem tanultunk semmit a világ működéséről, viszont rettentő nagy energiabefektetés a bírálóknak megállapítania, hogy nem tanultunk semmit. Szóval az ilyenek átfognak menni a peer-reviewn, leterhelik a bírálókat, és növelik a zajt.
Dehát az AI ugyanazt csinàlja, mint a hús-vér közgazdászok, csak gyorsabban. Ha az AI generáltnak nincs értéke, akkor az csak azt mutatja meg, hogy a kézművesnek sem volt. Amit egyébként szintén mindenki tudott, mert a publikációkat egy ideje főleg a pontérték és a publikációs kényszer miatt írják, olvasni senki sem olvassa.
Elöször is megjegyezném, hogy közgazdászok, és közgazdászok között van különbség, illetve publikációk és publikációk között is.
De igen, ez a fajta kutatás már egy ideje válságban van, az AI, és Robert Novy-Marxék mutatványa csak látványosabbá tette ezt. De van új elem: a mennyiség és a lóláb. Eddig a magasan jegyzett folyóiratok igényesebb szerkesztői és kutatói tudtak effektív szűrői lenni az ilyen tanulmányoknak valamennyire, mert kilógott a lóláb és mert egy igénytelen kutató egy ilyet írt évente. Ha 400-at ír évente, és az AI elrejti a lólábat, akkor a probléma nő.
A mesterséges intelligencia lassan már emberi beavatkozás nélkül ír tudományos cikkeket
Közgazdászok mesterséges intelligenciával olyan tanulmányokat hoztak létre, amelyeket alig lehet megkülönböztetni emberek által írt cikkektől.
Ma már köztudott, hogy a mesterséges intelligencia képes jogi és üzleti szöveget írni. Viszont eddig azt hittük, hogy olyan szakmák, mint a tudományos kutatás, védve maradnak e technológia hatásaival szemben. Két közgazdász, Robert Novy-Marx és Mihail Velikov, egy új tanulmányban megmutatják, hogyan lehet nagy nyelvi modellek segítségével olyan tudományos cikkeket írni, amelyek nehezen megkülönböztethetők emberek által készített tanulmányoktól.
Az USA-ban kutató közgazdászok egy olyan automatizált kutatási folyamatot mutatnak be, amely képes teljes tudományos dolgozatokat létrehozni. A pénzügyi közgazdaságtan területén dolgozó szerzők először mintegy 30 ezer számviteli mutatót határoztak meg, majd statisztikai módszerekkel 96 olyan mutatót azonosítottak, amelyek hasznosak lehetnek a pénzügyi kutatások számára. Ezeket egy mesterséges intelligenciát használó rendszerrel tovább vizsgálták.
A mesterséges intelligencia ezután emberi beavatkozás nélkül képes volt tanulmányokat létrehozni minden azonosított mutatóról. Minden egyes dolgozat tartalmazott egyedi előfeltevéseket, előrejelzéseket és irodalmi hivatkozásokat. Ezek a dokumentumok megfeleltek a tudományos publikációkra jellemző formai és tartalmi elvárásoknak. A dolgozatok bemutatását követően a kutatók vizsgálták a mesterséges intelligencia által létrehozott tartalmak minőségét. Kiderült, hogy a dolgozatok egy része érdekes és fontos gazdasági összefüggéseket mutatott be, de néhány esetben kitalált hivatkozásokat is tartalmazott.
Összességében elmondható, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása jelentősen felgyorsíthatja a tudományos kutatásokat, de kockázatokat is rejt magában. Az MI olyan méretű adatbázisokat képes kezelni, amelyeket hagyományos módszerekkel nem lehet hatékonyan feldolgozni. Ugyanakkor az a jelenség, amely az emberi kutatók esetében is megfigyelhető – hogy az eredmények ismeretében utólag fogalmaznak meg előfeltevéseket –, valamint a kitalált hivatkozások kockázata a mesterséges intelligencia alkalmazásában is komoly kihívást jelent.
A szerzők esettanulmánya megmutatta, hogy a mesterséges intelligencia hogyan alakíthatja át a tudományos kutatást, ugyanakkor rámutatott azokra a veszélyekre is, amelyekkel az akadémiai közösségnek szembe kell néznie. A Defacto szerint nem valószínű, hogy a mesterséges intelligencia hamarosan helyettesíteni tudja a kutatókat, de lenyűgöző, hogy első látásra mennyire professzionálisnak tűnő tanulmányokat tud gyártani.
Danis András, CEU
Ha szeretne a Defacto elemzések megjelenéséről email-tájékoztatót kapni, kattintson ide!
Mondjuk az én olvasatom (és tudom, hogy arrogánsan hangzik, de pont múlt héten tök véletlenül beszéltem a szerzővel, szóval ő is egyetért) pont nem ez, hogy juhéé, az AI tud cikket írni. A kisérlet az adathalászás, mint az értelmes kutatást megölő folyamat, csúcsra járatásáról szólt. Ha 30 ezer mutatóval kezdesz, és abból csinálsz végtelen kombinációt, és nagyjából egy idősorod van (i.e. a valóság) amin tesztelni tudod, hogy melyik jelzi előre a jővőt (i.e. az idősorod második felét), akkor néhány (ebben az esetben 400) szükségszerűen működni fog. Ha meg van melyik, mindig ki lehet találni utólag egy (ebben az esetben 4 ) tudományosnak látszó magyarázatot minden működőre, hogy miért működik. Találni hozzá hivatkozásokat, az meg tényleg egy gépies feladat. Szóval a fiúk annyit csináltak, hogy automatizálták az egészet, így elég rövid idő alatt kész volt a 400 új cikk.
Ahogy a csákó fogalmazott, ez nem kutatás hanem "performance art". Azt demonstrálja, hogy ez a fajta közgazdasági kutatás a jelenlegi formájában halott. Ebből a 400 tanulmányból nem tanultunk semmit a világ működéséről, viszont rettentő nagy energiabefektetés a bírálóknak megállapítania, hogy nem tanultunk semmit. Szóval az ilyenek átfognak menni a peer-reviewn, leterhelik a bírálókat, és növelik a zajt.
A Kutyapárt támogatási oldalán a legfontosabb első napon a visszafizetendő összeg nagyjából 5%-a jött össze.
Hogy fog így összejönni a teljes összeg, amikor a 10. napon, gondolom, már az adakozókedv is mérséklődik?
És szerintem az adománygyűjtésen az sem segít, hogy az egyik főbalfasz Nagy Dávid például nem a hamut szórja a fejére, hanem tulajdonképpen orbánfóbiázásba kezd, és lekezelően kiírja, hogy nem gondolta volna, hogy a párt támogatóinak csak Orbán leváltása volt a fontos. (Persze ezt meg nem gondolni kellett volna, hanem esetleg meghallgatni, amit százezren mondtak.)
Aztán pár kutyapártos ismerősöm is sikeresen lohasztja az adakozókedvet azzal, hogy beírogatja a Facebookra nagyjából azt a tartalmat, hogy semmi közötök hozzá, nyugi, majd a Kutyapártosok összedobják.
Szóval akkor hajrá!
Nekem még a támogatási lapon leírt szöveg sem szimpatikus. Ott sem az áll, hogy bocsi, bocsi, hát hülyék voltunk, ne haragudjatok ránk, hanem valami kicsit sem poénos, elfáradt, ostoba poénkodás van kiírva egy Hold túloldalán élő kisgazda házaspárról.
Én és szerintem sokan szívesen megbocsátanánk nekik, de nincs mit megbocsátani, mert nincs sehol bocsánatkérés.
Én is. De mondjuk én továbbra sem értem mi az a nagy bűn, amiért bocsánatot kéne kérniük. Elindultak egy választáson, mert azt gondolták vannak szavazóik. Eddig az volt, hogy az igazán nagy probláma, ha igazuk van, és van mondjuk 4.9%nyi, mert akkor ők a hibásak ha nem jön össze a NER leváltása. Ez a veszély eléggé úgy tűnik nem állt fenn, mert nem voltak szavazóik, és összejött a NER leváltása. Nem baj, ha van rajtuk sapka, ha nincs, szégyeljék magukat, mert a Tisza szavazók világos és ismételt kérése ellenére sem léptek vissza.
Szóval csak két dolgot fűznék hozzá.
1. Attól függetlenül, hogy szégyeljék-e magukat, az hogy ezért a tévedésért 680 millió büntetést kap egy vagyontalan mozgalom, nem tűnik nekem nagyon arányosnak. Az rettenetesen sok pénz ahhoz, hogy tartozz vele a NAVnak. Igen, a 40 millió amit eddig összegyüjtöttek, az csak 5%-a, pedig 40 milliót összegyüjteni két nap alatt nem kis dolog. Ennyire rohadt sok pénz. Szerintem rendes dolog csak ezért küldeni nekik valamennyit, akkor is ha te szerinted is vissza kellett volna lépniük.
2. Szerintem lesz egy pont, amikor a balliberális értelmiség fel fogja tenni magának a kérdést, hogy jó ötlet volt-e rituálisan és kéjes hörgések közepette lemészárolniuk az összes pártot és politikust aki az értekéikért valaha is őszintén harcolt. (Csak annyit mondok: Hadházy.) Nem mondom, hogy nem lesz másik, de felépíteni valamit sokkal nehezebb, mint lerombolni.
Az ebek ura című filmben a párthoz korábban kötődő emberek szerint a párt feladta a korábbi értékeit. Kovács Gergely azt mondta, akkor keres
Én csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az amit a balliberális értelmiség az MKKPval kapcsolatban lenyomott az elmúlt két hónapban, ami Mérő Vera (ki a fasz ő, de tényleg) lejárató videójában teljesedett ki, az annyira gáz, hogy én szégyelem magam érte. Hahó, ez egy 2 százalékos ballib párt, azzal a bűnnel, hogy nem állt be Magyar Péter mögé, és képes elindulni a választásokon! Lehet ezzel nem egyetérteni, hibának tartani, nem szeretni őket, nem csípni KGt, de konkrétan alpári stílusban gyalázni őket, erőforrást tenni abba hogy propaganda film készüljön arról hogy ők a fidesz szekértolói (komolyan, tényleg?!) meg korruptak (a párt megvette négy misiért KG apukájának a használt autóját!), mert hátha akkor a két százalék lemegy egyre?! Mindezt attól a magát a demokrácia legfőbb védelmezőjének tartó értelmiségi rétegétől, akiknek tényleg csak és kizárólag egy élhető, jogállami, Európa kompatibilis ország megteremtése a célja.
(Egyébként a tippem az, hogy van ebben egy adag kognitív disszonancia redukció: ha ők képesek leszavazni valakire aki nagyjából egyáltalán nem képviseli az elveiket, kivéve hogy O1G, mert muszáj, akkor pusztoljon mindenki, aki nem hajlandó erre.)
szóval az ha jól értem a fideszes influenszer legjobb érve a közvéleménykutatási háborúban
hogy egy súlyozatlan, az 50+ korosztályt alaposan felülreprezentáló mintában *sem* vezet a fidesz. akkor azért érdekes lenne megkérdezni hogy kell úgy bűvészkedni hogy pl a nézőpont számai jöjjenek ki
a gondolkozás képességét, a logikát és a következetességet már rég kizárták a fidesz kampányából, csak az éppen valakinek az eszébe jutó napi ötlet végtelen pénzből megpörgetése maradt
bár a Medián mindig hazudik, a súlyozatlan spss lekérés is hazugság, de ehhez a hazugsághoz képest is hazudik a nyilvános adatban, amely még az első hazugságához képest is nagyobb hazugság. az igazságot csak a nézőpont tudja mérni.
amúgy gondolkozom ha én hann endre lennék és a tisza érdekei szerint akarnék eredményt kihozni, akkor a hibahatáron belüli tisza-előnyt átjavítanám-e húsz pontos előnyre (tudom, csak 11 a teljes lakosság körében). mármint mi a sztori itt, kinek az érdeke??
egyébként szerintem az egy nagy félelem, hogy ha a NER funkcik elhiszik, hogy bukó lesz, akkor tömegesen elkezdenek a másik kapura játszani. Ezért kellett a sok álfelmérés nyártól... Szóval volna benne logika, hogy HE pánikot akar kelteni, főleg abban az alternatív valóságban, ahol senkinek nincs szakmai becsülete.
Nagyon unalmas és röhejes ezt a beszélgetést négyévente megismételni. Pontosan ugyan ez történt 2022-ben is, egészen addig bezárólag, hogy az MKKP és Kovács Gergely azt mondta valamelyik videointerjújában, hogy nagyon fogja sajnálni, ha miattuk lesz megint kétharmad.
Itt van pár cikk a témában, és ha deja vu-ja van mindenkinek, akkor kurvára megint itt tartunk.
Reagált a Magyar Kétfarkú Kutya Párt arra a felvetésre, hogy ők is felelősek lennének a kétharmadért.
A Fidesz ellenzékellenes kampányából egy szó nem volt igaz – üzente a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke.
Extra bónuszként ahogy 2022-ben is, most is a Fidesz érdeke a szavazatok elaprózása, nem tudom emlékszik e még valaki erre a gyöngyszemre:
Pontosan itt tartunk ma is:
Nagy Dávid nyilatkozata az esetleges MKKP-n múló Fidesz buktáról:
"Nagy újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy ha nem jutnak be a parlamentbe, és a Tisza az ő szavazóik miatt nem váltja le a kormányt, a kormányváltás elmaradása miatt nem lesz lelkiismeret-furdalása. Amiatt viszont igen, hogy nem jutottak be. „Nincs olyan, hogy egy párt egy másik miatt nem nyer.”
A pártnak várhatóan 70-80 egyéni képviselőjelöltje lesz. Úgy gondolják, hogy a DK elesett, így övék az utolsó baloldali párt az országban.
Lehet, hogy egyesületként, vagy civil szervezetként jól működnének, de n+1 egyesületet és civil szervezetet tud bárki felsorolni, Iványi Gábortól a Budapest Bike Maffiáig stb stb ami sokkal többet tesz, sokkal kevesebből.
De ha ezt az egészet félretesszük, és elfelejtjük, akkor is ott van, hogy az MKKP jelenleg így reprezentál a médiában:
A közérthetőség kedvéért leírom, hogy a DK sem különbözik semmiben, és ez nem csak az MKKP-ről szól.
Mondjuk a DK legalább arra képes, hogy nem azt mondja, hogy “nagyon fogják sajnálni, ha rajtuk múlik a kétharmad” meg “kormányváltás elmaradása miatt nem lesz lelkiismeret-furdalása. Amiatt viszont igen, hogy nem jutottak be.”.
Ezt az MKKP mondja bele a kamerába és újságíróknak. Ezt elég nehéz ezt lenyelni 16 év Orbán után, mert azt jelenti, hogy az MKKP-nak így jó, egészen addig, míg ők a politikában maradnak.
Mint ahogy az előző választásokon, most is az lenne a cél, hogy Orbán kikerüljön a hatalomból. A Tisza ebben a ciklusban a legesélyesebb arra, hogy ezt véghezvigye. Az MSZP, LMP, Momentum stb már megértette ezt, és ez az egész NEM a Tiszáról, vagy MP-ről szól, hanem Orbán és rendszere leváltásáról.
Meg hogy a kutya párt nem indul … hatásszünet … a téli olimpián. Ezen a breaking news bejelentésükön nem kicsit basztam fel magam, hogy a kurva anyjukat.
coming out: én a magam részéről (listán) a kétfarkú kutyákra szavazok. Csak mondom. Tervezem, hogy majd megírom miért. Addig lehet gyülölködni. Nyilván miattam nem lesz kormányváltás.
ha azt, hogy figyeld meg mi lesz lech kaczynskivel - aki 2010 áprilisában halt meg repülőgépbalesetben - akkor nyilvánvaló, hogy nincs az az isten, ami miatt oldalt váltana.
Mármint hogy mivel szervezték be Orbánt? Valószínűleg csalódott lennél, ha megtudnál. Sejthetően valami banális dologgal zsarolták a múltjából, katonaság, Szeva bácsi, szeretők, aminél tízszer nagyobb botrányokat is kimozgott azóta, de akkor az első és legfontosabb kétharmada múlhatott rajta.
Az egymillió dolláros kérdés, hogy miért nem szakadt el Putyintól azóta. Két okból: Putyin háromszor segített neki megtartani a kétharmadot: a Gazprom-deallel, a menekültválsággal és az ukrán háborúval, illetve sejthetően Orbán olyan dolgokat tett meg Putyinnak, amiket még a szektának se tudna kimagyarázni.
gonodlom valami ilyesmit mondott:
Никогда не брошу тебя, никогда не разочарую. Никогда не убегу и не брошу тебя. Никогда не заставлю тебя плакать, никогда не скажу «прощай». Никогда не солгу и не причиню тебе боль.
vagy egyszerűen csak putyin ajánlott neki egy jó dealt, orbán meg elfogadta, mert egy kis pénzért (meg hatalomért) a saját anyját is odalökte volna putyinnak
később meg egyszerűen csak nem akart/tudott kihátrálni, mert egyrészt a pénz meg a hatalom továbbra is kellett neki, másrészt meg a világ maffiafőnökének nem lehet csak úgy nemet mondani, ha már a lekötelezettje vagy
szerintem meg _leginkabb_ azert, mert a politikai rendszer, amit epit/epiteni szeretne, az leginkabb putyineval kompatibilis. minden mas (anyagi osztonzok, megfelemlites stb) erre rakodik csak ra, es ebbol adodik reszben
Szerintem fontos elem, hogy egy olyan gondolatrendszerben akar mozogni, amiben a demokrata vezetők lúzerek, akik mindent rosszul látnak, vele ellentétben. És ezért hamarosan ő fog a legjobban nevetni, hiszen utoljára nevet. Ez a "visszavágás azoknak, akik őt lenézik", legyen az SZDSZ, vagy Macron, eléggé kritikusnak látszik a kis jellemfejlődésében. Szerintem tényleg legalább 15 éve meg van róla győzödve, hogy 5-10 évre vagyunk az új világrendtől, amiben Kína és Oroszország dominál mindent.
(Őszintén szólva a tegnapi kis erődemonstráció után Pekingben, illetve Trump ámokfutását nézve, nehéz azt mondani, hogy nincs esélye, hogy ebben előbb-utóbb igaza lesz.)
Amiben isszonyatosan és tragikusan benézi a világtörténelmet az az, hogy ebből mi valahogy, az ő bölcsessége miatt, jól fogunk kijönni. (Itt nyilván, hogy a T1 kit takar a kis fejében, az egy kérdés. Csak őt és t. családját, vagy őt, és a NERes politikusokat és oligarchákat, esetleg a szavazóit is, stb.) Nyilván Putyin is meg Trump is sorozatosan átverik a palánkon, de gondolom a kognitív disszonancia redukciója, a készpénz, és a rövid távú érdek keresztül segítik valahogy mindegyik ezzel kapcsolatos intelektuális és morális problémán.
"A Magyar Nemzeti Bank több mint 266 milliárd forinttal elindított alapítványai eközben küzdöttek a befektetéseikkel. Az EKB sérelmezte, hogy az alapítványok magyar állampapírt vettek (tiltott monetáris finanszírozásnak tartotta azt), a hazai bankokba tett betét nem hozott pénzt a zéróhozamok idején, így Fekete Zoltán, az Optima akkori vezetője az ingatlanpiac felé fordult."
Brückner Gergelyt megint valaki megetette valami hülyeséggel. Hahó, ez egy alapítvány volt, nem egy private equity fund. Cégeket találni, és (tőke áttéttel!) felvásárolni őket, aztán feljavítva eladni őket drágábban, az nem a bankbetétnek az alternatívája. Az egy nagyon kockázatos, és magas szakértelmet kívánó cucc, ami nyilván nem volt itt senkinek. "Keveset fizet az OTP, nem baj, kölcsönt veszek fel, és az egész vagyonomat a kölcsönnel együtt berakom egyetlen cégbe, oszt jó lesz!" Tényleg, mi mást tehettek volna, "zéróhozamok idején"! A bankbetétnek az alternatívája az egy jól diverzifikált nemzetközi részvény-kötvény portfolió mondjuk. Nem beszélve arról, hogy rohadtul nem az mozgatta őket, hogy hogyan lehetne jól gazdálkodni az alapítvány vagyonával, hanem, hogy hogyan lehetne minél gyorsabban kicsorgatni az egészet Matolcsy Ádám számlájára.
Az MNB-alapítványok két nagy befektetése, a lengyel GTC és a svájci Ultima közül talán meglepő módon a sokkal nagyobb tőzsdei áresést elszen
Az italozás során a már erősen ittas vádlott a kabátja zsebéből elővett egy recézett, 11,5 centiméteres pengéjű kést és azzal – meg nem állapítható okból – egyszer közepes erővel a sógornőjét hátba szúrta.
A nő - ittassága folytán - a sérülését nem észlelte, azt maga a támadója közölte vele, mire úgy döntöttek, hogy visszamennek a közeli lakásba. Itt a sértett sebe már egyre erősebben vérzett, ezért a nő testvére mentőt hívott, akik megmentették az időközben életveszélyes állapotba kerülő sértett életét.
Ha nem lenne a Mercator világtérkép, ahol Grönland és Kanada is indokolatlanul nagyra van torzítva, lehet, hogy most egy kicsivel kevésbé idióta felvetéseket kellene komolyan vennünk. All my homies hate the Mercator projection. :(
Felbattyogtam a fiam szobájába megnézni a Peters féle projekciót (köszi @pikaxetal), szerintem nem ezen múlik azért... Annyira azért nem ment össze Grönland, Kanada és Mexikó. A probléma inkább ott lehet, hogy ezekről hallott már ez az okos ember...
Technology billionaire interested in building support for another political party, notably Reform UK
én eddig nem voltam lelkes híve a vegyük-el-a-gazdagok-pénzét-és-minden-jó-lesz iránynak, de ez a csákó tényleg nagyon durva. Egy végtelenül buta, arrogáns sötét náci, akinek kezében most éppen a világ legnagyobb vagyona, az egyik vezető kommunikációs platform, és egy 20as ikúju, befolyásolható amerikai elnök van a zsebében: egy igazi, James Bond filmből kilépett főgonosz.
írtam a triatlonszövetségnek egy adminisztrációs problémámmal kapcsolatban
9 perccel később érkezett válasz!!!
megoldották a problémámat!!
udvariasak voltak!!!!
néha olyan furcsa érzés, amikor egy szervezet, ami pénzt kap tőlem, normális szolgáltatóként viselkedve felnőtt emberként kezel, akivel minimálisan foglalkozni és normálisan segíteni közös érdek, biztos ilyen lehet egy rendes országban lakni