a hétfő nehéz volt mert két ügyben is kellett telefonálnom, egyrészt virágot rendelni Nudlinak a ballagásra, másrészt intézni a mosógépszerelőt. ráadásul délután írtam szüleimnek hogy lesz a ballagás, és anyu jönni akar, úgyhogy kettesben megyünk és sofőr is leszek (egyedül gyalog mennék), vagyis a parkolóhely keresgéléssel is bajlódni kell és mindenben alkalmazkodni, és sokkal fárasztóbb lesz mert az üresjáratokban is kell társalogni. ettől annyira bepánikoltam hogy nem tudtam időben elaludni sem, és aztán borzasztóan aludtam egész éjjel, hiába vettem be frontint.
a kedd nehéz volt mert el kellett menni gyógyszertárba és lidlbe visszavinni a napernyőt amit az erkélyre vettem az erkély előzetes lemérése nélkül. addig hajtogattam magamban hogy visszafele ne felejtsem el a csomagautomatát és pénzt kivenni, hogy nem felejtettem el, csak azt hogy két külön csomagban küldi a bonprix a 3 terméket, és azt viszont elfelejtettem ellenőrizni hogy hátha már mindkettő megjött, úgyhogy csak a kevésbé fontosat hoztam el. viszont este biztosra mentem, most már xanax sr-t vettem be, plusz a hangulatjavítót visszatettem reggelre, mert amióta kipróbáltam este szedni hogy hátha álmosít és attól (is) vagyok álmos és fáradt napközben, észrevehetően sokat romlott az alvásom és visszatért a szédülés.
úgyhogy ma jól aludtam, bár még tudtam volna, nem tudom hogy háromnegyed órát átaludtam az ébresztőből vagy közben nyomkodtam a szundit csak nem emlékszem. a szerelő is megjött, sajnos nem olyan egyszerű és olcsó megjavítani a mosógépet mint reméltem, hirtelen kellett dönteni hogy mit szeretnék a hosszú hétvége miatt. utána lesz egy online munkám, aztán elrohanok a virágért, fürdök és hajat mosok, sminkelek és kitalálom hogy miben menjek. aztán valahogy túl kell élni a ballagást. valószínű farmerban megyek, mert ha nincs hova ülni várakozás közben, már most tudom hogy leülök majd a fűbe vagy az aszfaltra is akár.
ezek közben dolgoztam is valamennyit, de mostanában nem szoktam sokat, így meg hogy ezek is voltak, csak a minimumot végeztem el.
úgyhogy pont jó hogy jön a 4 napos hétvége, viszont nagyon szeretnék kimenni a Kossuth térre holnap tömeget képezni. plusz most még nem is lennék (végig) egyedül. úgyhogy reménykedem hogy sikerül.